First look bejegyzései

Játékok első ránézésre

2007. febr. 5. 15:34 - írta borosi Emlékszem, mikor először beszabadultam egy Playstation klubba, az első játék ami megtetszett borító alapján, az a Resident evil 2 volt. Leültem, és annyira belejöttem ,hogy kaptam is egy figyelmeztetést a kollégiumi szilencium elmulasztása miatt. Akkoriban még nem voltam tisztában a játékok világával, biztos volt ettől jobb játék is, de a Resident evil 2 nálam azonnal kult-kategóriába került. Hamar kölcsönkértem egy Playstation-t, mert igencsak vitte a pénzem a játéktermi szórakozás, főleg úgy, hogy menteni nem tudtam, és minden alkalommal újra kellett kezdeni a játékot. Tehát kezem közé került a nagy kedvenc, és örömmel láttam, hogy nem is egy, hanem rögtön 2 cd-n van a game, és nemcsak Leon rendőr bácsival lehet zombit hentelni, hanem egy másik szereplővel is. Hosszú órákat ültem a tv előtt, és mindkét történetet ronggyá játszottam. Mikor megvettem a pc-met, mindenki a Soldier of fortune-nal zúzott. Csak én voltam olyan maradi, hogy képes voltam ötödszörre is elkezdeni az RE2-t. Aztán beszereztem a 3. részt, és szégyenszemre az első részt játszottam végig utoljára. De összeállt a kép, ezek is kedvencek lettek. Ezt a bevezetőt csak azért írtam, hogy tudjátok, mennyire elfogult vagyok a sorozattal. Most pedig rátérek a 4. rész kivesézésére.



Ez jól mutatna a főoldalon !

Elolvasom »


2007. jan. 25. 13:31 - írta borosi ... Végre valami értékelhető játék is megjelent, az utóbbi hetek nagy pangása után. A The shield név nem hangzik ismeretlenül azoknak, akik szeretik a sorozatokat. Itthon Kemény Zsaruk címmel vetítette az Rtl klub (ha jól emlékszem). Tavaly futott az 5. évad Amerikában, hogy folytatás lesz-e, azt nem tudom, mert mostanában kezdtem el barátkozni a sorozattal.
Pont jókor mert a Ps2-es megjelenés után, most Pc-re is megjelent a The shield!

Elolvasom »


2006. dec. 28. 21:32 - írta borosi Mostanában nagyon kevés játék jelenik meg. Kevés jó játék. Ha mégis kijön valami, akkor az ezerszer rárágott csont, vagy értékelhetetlen szar.
Ma találtam rá a Flugraten (a levegő patkányai szabad fordításban) című játékra.
Ez egy nem túl nagy méretű First Person Shooter, amiben a fegyverünk egy csuzli, ellenfeleink pedig a tereket ellepő galambok. Alapjában véve, ez egy jó ötlet…

Elolvasom »


2006. nov. 29. 19:21 - írta borosi ... Még mindig nem szeretem az autóversenyeket! De majdnem mindegyiknek adok esélyt, hátha megtetszik az egyik. Most nem épp autókról lesz szó, hanem motoros fűnyírókról.
Igen, jól olvastad… Elsőre én is csak pislogtam, mert ilyet még nem láttam.

Elolvasom »


2006. nov. 20. 18:48 - írta borosi ... Már az előzetes képekből látni lehetett, hogy a The mark, nem éppen hozza azt a színvonalat, amit egy 2006-os játéktól elvárok. De ne ítéljünk első látásra, a Scarface sem volt túl szép, nálam mégis ott van az éves top 10-ben. A demó múlt héten jelent meg, azóta már a teljes játék is elérhető.

Elolvasom »


2006. okt. 25. 16:48 - írta borosi ... Végre megérkezett a 2005-ös év legjobb FPS játékának a kiegészítője. A Retró rovatban olvashatjátok az alap játék leírását, sőt már a demó is tesztelve lett. Most első ránézésre ejtek pár szót a teljes játékról, mellekélve pár képpel.

Elolvasom »


2006. okt. 18. 19:38 - írta borosi Volt szerencsém kipróbálni a Made Man demóját a napokban. Tegnapelőtt már írtam arról, hogy a játékban két maffiatémában igencsak járatos, mondhatni bennfentes figura is segédkezik, tehát a történettel nem lesz gond. A demó ebből sokat nem sejtett, egy rövid bevezető után, egy temetői lövöldözés kellős közepén találjuk magunkat.

Elolvasom »


2006. okt. 16. 8:44 - írta borosi Már a megjelenés előtt egy Sims klónnak lett beállítva a játék. Őszintén megmondom egyik Sims-el sem játszottam, és nem is fogok. Valahogy nem az én világom. De ciki vagy sem, a Született feleségeket szeretem, igy kipróbáltam a sorozatból készült játékot is.

Elolvasom »


2006. okt. 6. 8:18 - írta borosi Végre kint van! Épp tegnap írtam aról, hogy már csak napok vannak hátra, és reggel már sikerült is beszerezni, az egyik legjobban várt játékot. Félve indítom a telepítést, nem szeretnék csalódni. Az utóbbi pár filmből készült játék nem igazán hozta azt a szintet, amit elvártunk volna. A Kutyaszorítóban gyenge volt, és a Keresztapa győzött meg 100%-osan. Most végre Tony Montana szerepében törhetünk utat magunknak a maimi drogbirodalomba!

Elolvasom »


2006. szept. 26. 9:48 - írta gameplay Végre megjelent a Just Cause! A GTA klón nagy mérete (6 giga) hosszú játékidőt engedd sejtetni. A First look rovatban megnéztem mit tud a játék első ránézésre. Hamarosan a teljes értékelés is olvasható lesz.

Elolvasom »