2006. okt. 30. 10:39 - írta
borosi
A sorozat 1996-tól folyamatosan készül a német RTL csatornának. Hogy a germánok hogyan osztják be az évadokat azt nem tudom, mert már a 15. vagy 16. szezon fut náluk. A sorozat nálunk is sikeres, nézettsége mindig 1 millió felett van, és ezzel szinte minden hétvégén elfoglalja az első helyett. Hogy mi a siker titka, azt nem tudom, nekem egyáltalán nem tetszik, pedig higgyétek el, megpróbáltam, de nem tud lekötni.
Egy játék már megjelent Alarm für Cobra 11 címmel, most a demó alapján szemügyre veszem az Alarm für Cobra 11:Nitro elnevezésű darabot.
Mint azt már említettem az NFS demónál is, az autós játékok nem a kedvenceim, így nálam alapból mínusszal indul ez a gama is.
A menüben gyors beállítások aztán indulhat a karrier mód. A feladat eljutni a rendőrségre vagyis a bázisunkra, megadott időn belül, úgy hogy az autónk 20%-nál többet ne sérüljön.
Az autópályán persze hatalmas a forgalom, lavírozhatunk a kocsik közt. Mivel a küldetés nem éppen nehéz, mivel majdnem végig egyenes úton közlekedünk, van időnk a grafikát kritizálni.
A táj még úgy ahogy „elmegy szódával” kategória, de az autók elég felejtősek.
Megint elmondanám, hogy nem értek túlságosan az autókhoz, de utána néztem és név szerint ezt a két járművet vezetjük a demóban : Bmw 328i és Mercedes CLK 320.
" Setz Dich mein Sohn, physik ist nicht für dich!. "
A játék fizikája nem túl fényes. Ugyebár úgy kell vezetnünk, hogy autónk ne sérüljön, és nem is panaszkodhatunk, ugyanis a zsaruverda jó kasznival van ellátva, mert ha mi nekimegyünk egy kocsinak ,kb. 8-10 %-os sérülést jelezz a műszer, de a szerencsétlen akit telibekapunk, nem nagyon fogja kérni a biztosításunkat, ugyanis lángokba borul és felrobban. Ezeket a szép pillanatokat a játék, a sorozathoz méltóan, ki is lassítja nekünk, bal sarokban az RTL-es logóval persze. Érdekes, az is, hogyha 150-es tempó mellett folyamatosan súroljuk a szalagkorlátot elvileg nem roncsolódik a kocsi, legalábbis a %.ok szerint.
Ha végre eljutunk az őrsre, megkapjuk a küldetést, hogy kapjunk el egy gazficót.
„Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be” és újra a végtelen hosszú autópályán vagyunk. A nyíllal jelölt autót kell addig törni, amíg 100%-osan nem sérül. Ha ez sikerül, akkor a karrier mód be is fejeződött. Még single race-ben is kipróbálhatjuk magunkat, ahol 5 fakabát társunkkal meg kell versenyezni, csak úgy funból. És még merjenek panaszkodni a rend őrei, hogy rossz dolguk van!
A hangok terén semmi kiemelkedőt nem vettem észre. Az állandó főcím zene a játék alatt nagyon idegesítő tud lenni.
Első ránézésre nem igazán nevezném kötelező darabnak a játékot. Viszont pár videót megnézve, még nem kell leírni, tartogathat még meglepetéseket, mert nem csak az unalmas autópálya lesz a helyszín, hanem a városban is akad majd dolgunk.
25 küldetést 3 nehézségi fokozaton játszhatunk végig. Megjelenés valamikor novemberben.
A demót innen tudjátok letölteni:
http://www.worthdownloading.com/game.php?gid=2197
A minimum rendszerigény:
1,8 GHz Pentium 4 vagy Athlon XP processzor
256 MB RAM
Windows XP Service Pack 2
DirectX 9.0c
128 MB-os GeForce 6600 vagy Radeon 9600
DirectX 9 kompatibilis hangkartya
szia
nekem megvan a játék és azt szeretném tudni hogyan lehet screeshot-tot készíteni belőle?melyik gombal kell.
válaszolj kérlek emailben.
köszi
szia